Saturday, December 27, 2008

Film és vlog

gondolatok a filmről és a vlogról.

Read More...

Friday, May 9, 2008

Kis számvetés, összefoglalás

de először is a frissen érkezett nézőknek némi információ, akik esetleg még nem futottak bele ilyen blogba (itt elsősorban jóanyámék generációjára gondolok): jobb oldalt a Blog Archive-nál érdemes a 2007-es évre menni, majd a december hónapnál elkezdeni a sorozatot megtekinteni, a számozás segít ebben.
természetesen az egyes videók össze-vissza sorrendben is végignézhetők, így is egy izgalmas utazás kerekedhet ki belőle, s az már teljesen személyre szabottan:)
jó szórakozást kívánunk!

az első magyar vlogsorozatról egy kis számvetést készítek, hogy lássam/lássuk milyen munka volt mögötte ill. milyen hatással bír/bírt itt az internetes közegben, s ezen felül, úgy nagyjából hogyan is készült.

a szinopszis 2007 szeptemberében fogalmazódott meg bennem, s a hónap második felében már el is kezdtük a forgatást nálam.
részlet a szereplőkhöz írt levelemből:

"a film története - banálisan elmondva egy mondatban - a következő:
egy fiú és egy lány találkoznak, összejönnek. a lány - meghatározatlan idő elteltével - kimegy külföldre.

ezt azért írtam le, hogy lássuk, mennyire nem a történet a fontos, hanem, hogy hogyan és milyen mértékben bírjuk belakni ezt a történetet, amely, ha elkezdjük a magunkévá tenni, bármerre elsodródhat, és mi arra megyünk, amerre a legnagyobb folyás van, ahol a legtöbb a "hozadék". tehát amit a legnagyobb egyszerűséggel tudunk megfogni.
sajnos nem tudom, mennyire lehet rövid találkozásokból építkezni, főleg ha hetek maradnak ki, de ezzel kell számoljunk. remélem, képes leszek ezekkel a hézagokkal egyetemben fenntartani magamban a film kezdeti élményforrását. eddig ez szerencsére nem apadt, bár ez a kezdeti technikai döcögősség megijeszett, de aztán végül is jót tett a dolognak. mert sok minden formálódik még."


novemberben (két forgatási találka után) egyik reggel megvilágosodásom támadt, miszerint a filmet sorozatként töltsük fel a youtube-ra és csináljunk neki egy pofás kis blogot. egészen addig egy "hagyományos" filmben gondolkodtam, de éreztem már az elején, hogy ezekkel a webkamerás felvételekkel jó lenne valamit kezdeni a neten.

összesen kb. 6-8 alkalommal történt forgatás. a legtöbb, amit egyhuzamban dolgoztunk az 6 óra volt. a legkevesebb 45 perc.
ezekkel a rövid találkozókkal egy teljesen másfajta munkamódszer alakul ki az emberben. hatalmas szabadságot kap, mivel nem kell olyan mérvű feladatokkal megküzdeni, mint egy megszokott játékfilmes forgatáson. természetesen ez a munkamódszer nem jobb, mint a professzionálisan kivitelezett, hanem csak más: igazodik az adott ("szegényes") körülményekhez, az idő- és pénzhiányhoz, aminek a következtében hatalmas energiák szabadulnak föl, hiszen könnyedén és játékosan tudunk dolgozni, ami csak a film javára válhat.
tehát itt a lényeg az, hogy ne várj arra, hogy pénzt kapsz a filmedre, mert mire megkapod, addigra úgy elszáll a kezdeti frissesség belőled, hogy lényegében nem sok értelme van már belekezdened a forgatásba, hiszen azóta már más nőt szeretsz, szóval érted. és nem kell fölöslegesen görcsölj olyan bürokratikus dolgoktól, amelyek pusztán csak azért léteznek, hogy téged megkeserítsenek.

ha a film az életet szolgálja, akkor ott kezdődik a forgatás, ahol az élet: amikor nem tudom, mi lesz.

december elsején indítottuk útjára a blogunkat. akkor még úgy számoltam, hogy ez egy 1,5 - 2 hónapos projekt lesz, ha kb. kétnaponta felkerül egy rész.
aztán ahogy pakolgattam föl a videókat, egy újabb dologra jöttem rá: olyan részeket is benne hagytam a sorozatban, amiket egy "hagyományos" filmből természetszerűleg kivágok, hiszen azok inkább egy werk-filmbe illenének bele. s ha jó pillanatban hagytam benne ezeket a "kilógó" részeket, akkor máris egy többletjelentés alakult ki, mintegy magától. tehát a videófeltöltések végül is megyeztek a klasszikus értelemben vett vágás metódusával, de mivel ez egy újfajta terep volt, így újfajta vágásokat is eredményezett.

a youtube-os házi felvételek engem teljesen lenyűgöztek már a kezdetekkor. ennyi életszerűség a mozgóképen utoljára tényleg a múlt század elején volt látható. ezáltal az egész filmes gondolatvilágom alapjaiban rendült meg. ennek következtében megpróbáltam tudatosan ebbe az irányba menni, efelé a home-videohoz közelíteni, amely az egész sorozatot tulajdonképpen jellemzi.
a klasszikus home-videókon kívül még megjelenik egy-egy különböző minőségű filmanyag, amelyeknek számomra ugyan megvan az értelme, de erről inkább nem beszélnék. (ezek a formák mind az elbeszélést szolgálják, teret nyitnak többféle irányba.)

a sorozatban néhol megjelennek videóválaszok, ami igazán történelmi pillanat az országban. mindezt GBloggertől láthatjátok, akinek érdemes megnézni a többi vlogos bejegyzését is, hiszen ő az egyetlen jelenleg az országban (ezidáig, dátum a cím fölött), aki rendszeresen használja az otthoni webkameráját ahhoz, hogy közvetítse magát ebben az új formában. (persze külföldön már régóta számtalan új műfajt találhatunk, míg magyarországon szinte bele sem fogtunk a jó kis házi vloggolásba, szóval nem élünk a lehetőségeinkkel. fáradt nemzedék.)
kommentezők nem sokan voltak eddig, de ami nagy örömet okozott, hogy GBloggertől megszületett az első magyar videóválasz.

lépjünk a statisztika mezejére.

a Videán az első 5 legnézettebb filmünk:

3 096 365 néző: A kurva picsába! - #2
951 193 néző: Álláskeresés - #9
867 338 néző: Sexy Tori Amos - #1
8 792 néző: Azok a nők - #32
6 860 néző: Egy filmszakadás - #24

a Youtube-on persze egészen más a helyzet.
A profilunkat eddig 1354-en nézték meg. 12 előjegyzőnk van, akik kiváncsiak voltak a frissen feltöltött filmekre.
az 5 legnézetteb videó:

2,725 néző: A kurva picsába - #2
1,762: Sexy Tori Amos - #1
1,164: Ti, férfiak - #31
1,043: Kapcsold le azt a szart! - #5
1,038: Magyar Gárda - #8

a blogunkat naponta kb. átlagban 20-30-an nézhették eddig. a legtöbb videóletöltés egy nap kb. 150 volt (érthetetlen hullámzások).

ja igen, a tag-ek, amiket a videómegosztókra írtunk be:
néhány esetben a szex, sex stb. tag-ek csupán a alpári reklámcélt szolgálták, viszont jó volt látni, hogy nem ezek a címszavak győztek nézőszámban, hanem mások.

az egész sorozat összesen több mint 2 és fél órát tesz ki, ezt majd össze szeretném állítani hamarosan. kiváncsi vagyok, hogy egészben megnézve mit mutat.

az egész projekt összeideje a szinopszistól eddig a postig: 8 és fél hónap.

az utómunkák általában 1,5-3 órát vettek igénybe egy-egy videó feltöltésekor (vágás, hangfeljavítás, renderingelés, konvertálás, feltöltés).

egy post a sorozatról Cinema Pur-tól.

Read More...

Thursday, May 8, 2008

"Szeretsz?" "Mint az állat!" - #64

Read More...

Nagy mese - #63

válaszvideó itt.

Read More...

Wednesday, May 7, 2008

Nem épp' szokmányos - #62

Read More...

Tuesday, May 6, 2008

A búcsú szakadékai - #61

Read More...

Sunday, May 4, 2008

Akit szeretek - #60

Read More...

Thursday, May 1, 2008

Sosem gondoltam volna - #59

Read More...

Sunday, April 27, 2008

És hogy vagy? - #58

Read More...

Saturday, April 26, 2008

Only Suckers Fall in Love With Perfect Strangers - #57

Lyrics

Read More...

Wednesday, April 23, 2008

Heló Halál! - #56

Read More...

Monday, April 21, 2008

Nincs megállás - #55

Read More...

Sunday, April 20, 2008

Oroszlánfóka a vad pingvinnel - #54

Read More...

Friday, April 18, 2008

Zsonglőr leckék - #53

Read More...

Wednesday, April 16, 2008

Minden kijött - #52

Read More...

Sunday, April 13, 2008

Meghánytat - #51

Read More...

Saturday, April 12, 2008

Volt egy-két este - #50

Read More...

Friday, April 11, 2008

Oscar után

by rendzsaw

Read More...

Thursday, April 10, 2008

Komposztba köpés és díjátadás kivételesen színesben

by GBlogger

Read More...

Fogja a kis gitárját - #49

Read More...

Monday, April 7, 2008

Egy perc - #48

Read More...

Gyere haza! - #47

Read More...

Saturday, April 5, 2008

Tribute to Onlysuckers

by GBlogger

Read More...

Friday, April 4, 2008

Működik, nem működik - #46

Read More...

Fura

by rendzsaw

Read More...

A logika szerint ugyebár

by GBlogger

Read More...

Sunday, March 30, 2008

Szerintem...

by Gblogger

Read More...

Friday, March 28, 2008

Legyen vége!- #45

Read More...

Sunday, March 23, 2008

Go to the fucking hell! - #44

Read More...

Wednesday, March 19, 2008

Te kis szar! Bocsánat! - #43

Read More...

Friday, March 14, 2008

Tulajdonképpen - #42

Read More...

Sunday, March 9, 2008

Álla az keserves Anya -#41

Read More...

Friday, March 7, 2008

Ne tedd le! - #40

Read More...

Wednesday, March 5, 2008

Email sex - #39

Read More...

Tuesday, March 4, 2008

Közönséggyalázás - #38

Read More...

Megyek ki - #37

Read More...

Tuesday, February 26, 2008

Sorozat Junky - #36

Read More...

Saturday, February 23, 2008

Elvágyódás és Lucifer - #35

Read More...

Monday, February 18, 2008

Abba kéne hagyni - #34

Read More...

Thursday, February 14, 2008

Én és mi - #33

Read More...

Monday, February 11, 2008

Azok a nők - #32

Read More...

Saturday, February 9, 2008

Ti, férfiak - #31

Read More...

Tuesday, February 5, 2008

Színjáték - #30

Read More...

Thursday, January 31, 2008

rendzsaw ex machina - #29

Read More...

Nekem a színház - #28

Read More...

Nekem a zene - #27

Read More...

Saturday, January 26, 2008

Jobb ötleted nincs? - #26

Read More...

Wednesday, January 16, 2008

Forgatás, dadogás - #25

Read More...

Monday, January 14, 2008

Egy filmszakadás - #24

Read More...

Friday, January 11, 2008

Anyád, az okos! - #23

Read More...

Tuesday, January 8, 2008

P.S. - #22

Read More...

Monday, January 7, 2008

Család? Köszönöm, nem! - #21

Read More...

Friday, January 4, 2008

Hagyományos férfi és női szerep - #20

Read More...